DCube 712G   Bemutató
A DCube személyében egy új márka mutatkozik be itthon, mindjárt két kitűnő lejátszóval.
A 712G pendrive kivitelű lejátszó 256 és 512 MB kapacitással, amely a szokásos MP3 és WMA mellett az OGG (Q10) formátumot is támogatja. Osztályon felüli hangminőségéről az egyedülálló 24 bites Wolfson Digital/Analog átalakító gondoskodik.
Az alapfunkciók közül természetesen nem maradhat ki az FM rádió (30 programhellyel és automatikus hangolással) a diktafon funkció (hangvezérelt üzemmóddal) és a külső eszközről történő felvétel (MP3 minőséggel és auto sync lehetőséggel).

Visszatérve a lejátszásra a további hasznos szolgáltatások köre igen bőséges: a lejátszás attól a ponttól folytatható, ahol éppen abbahagytuk, a könyvtárnavigáció gyors és egyszerű és a Winamp lejátszási lista támogatása is megoldott. Így aztán olyan sorrendben hallgathatjuk a számokat, ahogyan óhajtjuk. Mindeközben a kijelzőn szkrollozva követhetjük az ID3 infóból származó adatokat (előadó és szám címe) sőt még a dalszövegeket is megjeleníthetjük. Az ehhez szükséges szoftvert sem kell keresni, hiszen a mellékelt CD-n megtalálható. Ha már a szoftvereknél tartunk, meg kell jegyezni, hogy a 712G ebben is nagyon erős. A CD-n az MP3 előállítástól a lejátszási lista és dalszöveg szerkesztésig minden fontos program megtalálható.

A lejátszó kezelése a funkciókhoz dedikált gomboknak köszönhetően roppant kényelmes és egyszerű. A beépített USB csatlakozó segítségével a DCube pendriveként használható, a Windows mellett a MAC és a Linux is felismeri. A 6 Mbit/s-os adatátviteli sebesség érték az USB 1.1-es lejátszóknál a legjobbak között van.

A hangszín korrigálási lehetőségek szintén kiválóak: 8 féle gyári + 5 sávos felhasználói EQ valamint teljes körű SRS/WOW térhatású hangzásbeállítások várják az unatkozó felhasználót, aki a lehetőségek megismerésével garantáltan eltölthet néhány napot. És ha a fenti tudás még mindig nem lenne elegendő, ott a firmware frissítési lehetőség, amely a jövőben a funkciókat tovább bővítheti.

Végül feltétlenül meg kell említeni az opcionális DCube hordozó szettet, amelyre egyszerűen csak a zseniális jelző illik, ugyanis nem találtunk olyan élethelyzetet, amelyben ne tudtuk volna valamilyen formában magunkra "ölteni" a lejátszót. A csomagban szereplő 7 féle tok, táska és rögzítő eszköz mindenre ad megoldást. Az már csak hab a tortán, hogy a készlethez egy Sennheiser MX-400-as fejhallgatót is mellékelnek.

Összegezve a DCube mindenben felveszi a versenyt a csúcskategóriás lejátszókkal. Csupán az ára tér el, ami viszont jóval a kategória átlaga alatt marad és ezzel jó eséllyel a legjobb vétel irányába repíti a készüléket.


Az oldal tartalma az Infopatika Bt. engedélyével, és a forrás megjelölésével használható fel.